Tegnap úgy aludtunk el,hogy mindenki egymás mellett.Apa a saját szobájában aludt.Nem tudom,hogy fértünk el,de ez most nem lényeges.Ha tudtunk aludni,valahogy csak elfértünk...
Mikor felébredtünk,megint hárman ébredtünk egyszerre.Sütinek a haja nagyon durván állt,és megint elkezdtünk rajta röhögni.
-Menj,fésülködj meg,mert megint meg fogunk halni a röhögéstől.-mondtam neki nevetve.
Ő felállt,és kiment a mosdóba.Néhány perccel később bejött,immár normális hajjal.
-I'm a sleepwalker,walker,walker,I'm a sleepwalker,walker,walker... * -énekelgetett magában Lambi bébi.Ez az új becenév nem is olyan rossz!Sőt,tök cuki!
Megfogtam a ruháimat,ledobtam az ágyra,és nemes egyszerűséggel átöltöztem.Glambert baby ide sem figyelt,szóval jól jártam.Már vittem be a sminkemet a fürdőszobába.Kisminkeltem magam,és jöttem ki,hogy más is tudjon menni.
-Ki mit kér reggelire?Adam?Miranda?-kérdeztem őket.
-Én spagettit kérnék...A tegnapi az olyan jó volt!-mondta álmodozva Süti bébi.Ez se rossz becenév!
-Én meg francia salátát,mert úgy ízlett!-válaszolta meg kérdésemet Miranda is.
-Akkor én krumplisalátát fogok enni.Hmm,fincsii!-álmodoztam.
Lementünk enni.Egyedül Glambert baby-nek kellett melegíteni a kajáját,ezért szedtem egy jókora adagot,és betettem a mikróba.Mikor megmelegedett,Süti elé raktam.Szedtem francia salátát Mirandának is,és magamnak is krumplit.
-Jó étvágyat!-mondtam kórusba az én Sütimmel.Ezen nevettünk mindhárman.
-Viszont.-mondta Miranda.
Ettünk,és közben beszélgettünk is.Megbeszéltük,hogy nem sokára szórakozunk kicsit,párnacsatázunk,ilyenek.
***
-Hijááá!-ordítottam,és nekirontottam Sütinek egy nagypárnával.Aztán mindhárman elkezdtünk röhögni.Kihasználtam az alkalmat,és nyakon vertem Glambert baby-t a párnával.
-Aú!Ez hirtelen ért!Csalááás!Ezt még visszakapod!-ordította,és elkezdett utánam futkosni.Mi meg,mint a hülye gyerekek,futkostunk a szobában körbe-körbe.Hirtelen Süti elesett egy párnában,és pont egy poszterre esett rá.
-Jéé,nem is tudtam,hogy ilyen vonzó vagyok...Magamat is vonzom!-nevetett.Mi is vele nevettünk.
Sütiben most tudatosult,hogy mennyi poszter van róla a falamon.Szinte minden négyzetmilliméteren az ő arca díszelgett.
-Nocsak nocsak...Te ennyire szeretsz engem?-húzta fel a szemöldökét.Grrr!Ez fájt.Bizsergett mindenem,liftezett a gyomrom,és a gondolataim...Uhh.
-Mégis mit vártál egy rajongótól?-kérdeztem nevetve vissza.
-Hát valami ilyesmit,de...sokkal kevesebbet.Honnan vettél rólam ennyi posztert?-kérdezte érdeklődve tőlem.-Csak nem kiraboltál?-tette hozzá,egy sírós fejjel.Ezen is röhögtünk.
-Hülye vagy,Süti!-mondtam nevetve neki.
-Tudooom!-és vágott egy nagyon durva fejet.Dőltünk a röhögéstől.
Hiába,Süti mindig is ilyen volt...Hülyeségben az első.Ezért is szerettük!
Lambi törte meg a csendet.
-Mit csináljunk?-kérdezte unott fejjel.Ez annyira durva volt,hogy még Süti is dőlt a nevetéstől,mikor látta saját magát!Annyira aranyos volt,titkon végig őt néztem...Pezsgett a vérem!Hirtelen eszembe jutott valami.
-Süti,csináld már meg mindig így a hajad!Olyan jóó!-mondtam az említett személynek kedvesen.Ő rám mosolygott,és megígérte,hogy amikor lehet,ilyen lesz a haja.Huu de szerettem!Olyan jól áll neki ez a haj!És mikor hozzáértem...Olyan jó volt!(Ez akkor volt,mikor széttúrtuk Mirandával a haját.)
Miközben beszélgettünk,észre se vettük,hogy Miranda rosszul van.Nem is nagyon lehetett rajta látni,de a végén,mikor észrevettük,már rendesen zöld volt az arca.
-Miranda!!-kiáltottunk fel Lambival együtt,mikor Miranda összeesett.
-Apa,apa!!-kiáltottam hisztérikus sírással.Apa berontott,felkapta Mirandát,és vitte is ki a kocsihoz.
***
Mikor megérkeztünk a kórházba,az orvos már éppen jött kifelé a kórteremből.Arcán nem láttunk semmit,gondolom,ez már megszokott egy orvosnál.Mikor hozzánk szólt,hangjában valami különös,megfogalmazhatatlan dolog csengett.
-Sajnálattal közlöm,hogy a betegünk,név szerint Miranda Jackson,ismeretlen betegségben meghalt.
Összeomlott bennem a világ.Mi lesz velem nélküle?!
-Neeee...Nem leheeet!-sírtam.Majdnem összeestem,de Süti elkapott,és könnyes szemmmel magához szorított.Sohasem láttam még sírni.Egymás vállán sírtunk,mikor apám némán zokogva elment elintézni a temetést.Olyan jó érzés volt azt érezni,hogy Süti megért engem,átérzi a fájdalmam és a gyászom.Szorosan magamhoz öleltem,és sírtam.Ő is sírt,de hangtalanul.Fejét a hajamba fúrta bele.Micsoda szerencsém van,hogy tegnap mostam ki!
-Miranda...drága unoka...testvérem...-zokogtam.Lambi szorosan magához ölelt.Fájt tudnom,hogy az én kedves unokatestvérem immár halott.
***
A következő nap volt a temetés.Én ki sem mozdultam a szobámból,csak sírtam egész éjjel.Lambi velem volt,de ő már nem sírt,csak gyászolt.Egész éjjel feküdtem az ágyon,fejem a néha a párnába,néha Adam vállába temetve.Ő szüntelenül simogatta a hátam,és ettől picit megnyugodtam.
Az egész éjjeli sírástól a szemem már a háromszorosára dagadt,és éppen olyan vörös volt,mint az idegek hátul,ha nem vörösebb.Nagyon megsínylődtem ezt az egészet.
-Gyere,menjünk le enni...Enned kell,nagyon elgyengültél...Nem szabad neked is meg...meghalnod.-mondta sírva Süti.Nem mintha ő annyit evett volna!Ő sem bírt enni,mert ez alatt a pár nap alatt nagyon megszerette Mirandát,és most ilyen hirtelen elvesztette...Velem együtt sírt.
-Nem vagyok...éhes.-nyögtem.Nagyon zavarodott voltam,azt sem tudtam,hány óra,hol vagyok és hogy mi van velem.
-De a temetés előtt mindenképpen eszünk,ha csak pár falatot is,de eszünk!-kérlelt Adam.
-Igen,akkor...akkor igen.-mondtam neki.
Mivel most nem voltunk éhesek,ezért fent maradtunk a szobámban.Később lementünk enni.
* Részlet Adam Lambert - Sleepwalker c. dalából
