A szokásos próbán voltam,mint általában a minden nap délutánjain.Éppen a "Pick U Up"-ot gyakoroltuk,mikor belépett egy testőr zavart arckifejezéssel a próbaterembe vezető ajtón.
-Mr.Lambert,két ember magát keresi,mondhattam én bármit,nem akarnak elmenni.-Nekem az egészből az jött le,hogy "Mr.Lambert",amitől rámtört majdnem a röhögőgörcs.
-Kitartó rajongók.-nézett körbe Longineu.
-Hát...Akkor engedje be őket.-rántotta meg a vállát Adam.
-Lehet,megint egy nyugdíjas csoport szervezett kirándulást,és a Tommy rajongó nénikék jönnek ide.-nevetett Monte,ezután a jókedv mindenkire ráragadt.Egyébként,amit Monte mondott,az nem hülyeség...Számomra érthetetlen módon,Tommy rajongói nagyrészt a nagymamák voltak.Az én "rajongótáborom"-nak nevezett pár tagos valami meg hát...Azt hiszem,a kisebb gyerekek a rajongóim...Hogy miért?Azt nem tudom.Talán a kislányos arcom miatt,amin sehol egy pattanás,anyajegy vagy szépségpötty.Vagy a hosszú szőke hajam miatt.Ki tudja?
A testőr bólintott,majd elsétált.
-Nyugi,emberek,hamar lezavarjuk a látogatás után a próbát.Úgy is pengék vagyunk,csak nem nagyon kéne punnyadni,mert akkor nem leszünk elég fa...Ööö,jók.-legyintett lazán Adam.
Közben belépett a két "rajongó" is.Adam arca olyan sokkolt volt,mint a Los Angeles-i koncerten,mikor feldobták a színpadra azt a micsodát...Egy nő és egy férfi állt előttünk,nem kifejezetten rajongó típusok voltak ránézésre.Persze eszembe jutott utána,hogy még a nagyik kedvence is Adam.
-Szép kis üdvözlés,mondhatom...-mérgelődött a férfi.
Mindenki mosolygott rajtam kívül,csak az én arcom maradt sokkolt.Nem értettem,mi ez a hirtelen jött öröm.Sértődötten megjegyeztem magamban,hogy valaki elmondhatná,kik ők.
-Anya...Apa?-Jól hallottam?!
Süti odaloholt a szüleihez (ezek szerint a szülei!),és megölelte őket.Ránéztem az anyukájára,és rögtön megállapítottam,hogy tőle örökölte a bájos vonásait.Annyira megható volt ez az egész jelenet,hogy sírva nevettem volna.(Vagy nevetve sírtam volna.)De hogy kerülnek ide a szülők?!
-Hogy kerültök ide?-kérdezte Süti.Mondom,hogy velem egy hullámhosszon van!
-Csak erre jártunk,és gondoltam,benézhetnénk.-válaszolt az anyuka.
-Persze,anya.San Diego egy köpésnyire van innen...-forgatta a szemét Süti.
Soha nem gondoltam volna,hogy egyszer élőben látom a szüleit.Annyira furcsa ez az egész...Látod azt a két embert,aki felnevelte azt a srácot,akit te most eszeveszetten szeretsz.Vajon milyen lehetett gyerekkorában?És büszkék rá a szülei?Az látszik,hogy szeretik a fiukat.Ezt jó látni.Szégyellem magam,hogy a nevüket nem tudtam,csak a foglalkozásukat,azzal meg nem sokra megyek...
-Skacok,ők a szüleim,Leila és Eber.
-Hello!-köszönt mindenki egyszerre.
-Igazából mindenkit ismertek,csak Rose-t nem.Ő van Lisa helyett.-itt Adam hangja komorabbá vált.Biztos elmondta a szüleinek is a dolgot.
Elég húzós lehetett ez a "megváltoztatlak" ügy,ha Lisának el kellett mennie miatta.
-Jó...napot.-intettem félszegen.Ugh!Ez annyira...Unalmas.Olyan jól nevelt.Még tőlem is sok.Ők nem átlagos szülők!
Ők a szerelmem szülei!Adam szülei!Biztos olyanok,mint ő.Akkor meg elég égő így köszönnöm.Vagy pont,teljesen mások.Majd kiderül előbb vagy utóbb.
-Szia,kedveském.-intett barátságosan Leila.
-Látom,gyakoroltok.Az jó,csak így tovább.Tudod,fiam,ha nem dolgoznál ilyen keményen,most sehol se tartanál.-tette az apa Süti vállára a kezét.Leila körbenézett a stúdióban.Hát igen,neki még is csak lakberendező a foglalkozása.
-Azt hiszem,a mai próba elnapolva,gyerekek.Remélem,megértitek.Ettől függetlenül tőlem maradhattok itt.
-Megmutassam a helyet a szüleidnek?-kérdeztem lelkesen.
-Tommy,megmutatnád a stúdióöltöző-próbatermünket?-Kösz,Adam...
Az biztos,hogy a mamáját kifaggatnám arról,milyen volt kisgyerekként.Engem érdekelnek az ilyesmik.Bár azt hiszem,Adam nem lelkesedne,ha megtudná az ötletemet.
***
Estefelé járhatott az idő,a kis csapat az egyik bárban (meg ne kérdezd,melyikben) telepedett le,velem egyetemben.Hála Istennek,csak egy sima bár...Különben el sem jöttem volna.
A srácok Eber-rel dartsoztak.Adam,Leila és én az asztalnál ültünk,a többieket lekötötte az a dobálós játék.Észrevettem,hogy egy alak nagyon bámul minket.Fel sem merült bennem,hogy esetleg engem bámul ennyire.Én valahogy...Nem is tudom...Nem éreztem magam olyan szépnek és vonzónak,hogy így bámuljanak rám.
-Az a fiatalember nagyon idenéz.-támasztotta alá megérzéseimet a Lambert anyuka.
Féltettem Adam-et.Hé,ember!Mi van,eltévesztetted a házszámot?!Ez egy sima bár!Egyre jobban mardosott az az "ő csak az enyém" érzés.
-Biztos autogrammot akar.-nyugtázta Adam.De jó,hogy most nem akar kavarni!Megnyugodtam.-Megyek egy kicsit én is gamelni,nem annyira cool nekem a játék,de apáért mindent-mosolyodott el.-Remélem nem gond,ha eltiplizek,lányok.
Bólintottam,hogy menjen csak,Leila meg leszidta a fiát,hogy beszélhetne neveltebben is.Igaza volt...Azért túl utcai stílusban beszél az ifjú Glambert.Utána a férfi,aki felénk bámult,tényleg kért egy autogrammot Adam-től.
-Hmm.Megérdemel egy kis szórakozást.Az apjától örökölte,hogy ilyen maximalista.Mindig mindenből a legjobbat akarja elérni.-magyarázott büszkén félig nekem,félig magának Leila.
Végre!-gondoltam.Itt a lehetőség,hogy többet tudjak meg Adam kiskoráról.Érdekesnek ígérkezik ez az éjszaka.
-Gyerekként is ilyen volt,mint most?
Leila nevetett egyet,később válaszolt is:
-Nagyon izgága volt.Eléggé hiperaktív típus.Nem olyan,mint Neil,az öccse.Ezért írattuk be színjátszó körbe.Azt hittük,majd megnyugszik,de...Még most sem nyugodott meg.-mosolygott rám Leila.
Tudtam,hova akar kilyukadni.Ezt az izgatottságot még most sem nőtte ki,lehet,hogy soha nem is fogja.Ezt szoktam én úgy nevezni,hogy őrület.
-Biztos büszke Adam-re.
Leila bólintott egyet,én meg azon kaptam magam,hogy talán túl lelkesen mondtam,ezért csendesen elkezdtem tanulmányozni a poharam.Most csak narancslé volt benne.Nem akartam úgy becsiccsenteni,mint Adam buliján.Ha belegondolok,azóta nem ittam alkoholt...Nem szabad lelepleznem magam,nem.
-Aranyos lány vagy,Rose.Örülök,hogy ilyen jó ember a fiam barátja.Te tényleg rendes vagy.Az édesapád,ha jól tudom,Michael Jackson,ugye?
-Igen,ő az.-mosolyogtam.
Leila sóhajtott egyet.Talán magában azt gondolta,hogy tökéletes barátnő-jelölt lennék.Én is hasonlóan éreztem.Mármint nem,hogy tökéletes lennék,hanem hogy...Tudnám Adam-et úgy szeretni,ahogy tőlem telik.
Sok mindent megtennék Adam-ért,de...Hagyjuk inkább.Már megint nagyon beleolvadtam magam.
Barát.Ez a szó,most negatív töltettel rendelkezik nálam,ha róla van szó.Annyi minden más tudnék neki lenni,de én csak egy barát maradok örökké.De azt is tudnom kell,hogy már az elején tudtam,hogy soha nem lehetek több,még is néha úgy érzem,lehet még rá esély.De utána fáj rájönnöm,hogy nem.
Egy barát vagyok,és kész.
***
Hazaértem az aznapi próbáról,és bezártam az ajtót.Marie már jött ki elém a szobából.Beszaladtam apámhoz,köszöntem neki,és lerohantam a szobámba.
Az ágyamon láttam egy kis kosárkát.Benne egy szürke-fehér csíkos kiscicával.De nagyon aranyossal!Eszembe jutott Cirmi.Ő Marie macskája maradt végül is.
-Juj,de aranyos!-lelkendeztem.-Ez a szép kiscica kié?-kérdeztem.
-A tied,neked hoztam.-mosolygott rám barátnőm.
-De akkor Cirmi a te macskád!-mondtam én is mosolyogva.
Mikor kezembe vettem azt a drága kiscicát,ránéztem a szemére.A szeme színe pont olyan volt,mint Adam-é.Babusgattam kicsit,mert őt lehet bűntudat nélkül babusgatni.A szemei!Körvonalazódott bennem valami.
-De ne Adam-ről nevezd már el légyszíves.-kérte Marie.
Hopsz!Dobhatom az első ötletem a kukába.
-Amúgy milyen fajta?-kérdeztem.
-Keverék.Van benne egyiptomi maó is,mivel tudom,hogy Adam is szereti az egyiptomi dolgokat,meg te is nagyjából.Jól mondom?
-Igen.
-Ja,és izé,kandúr.Ivartalanították is.
Gondolkoztam,mi legyen a neve.Végül beugrott.
-Akkor legyen Csíkos.-néztem kérdőn Marie-re.
-Jó.-bólintott.-De miért pont Csíkos?
-Mert kockásnak csak nem nevezhetem el.-nevettem el magam.
Ezen együtt nevettünk.Hálás voltam Marie-nek,hogy gondolt rám.
Olyan szép kiscica!Üdv a családomban,Csíkos.
