Ott ültem a kanapén.Valamilyen csoda folytán Adam érkezett meg elsőnek,én másodiknak,és úgy döntöttünk,addig elbeszélgetünk.Elmesélte,milyen számokat tervez a következő albumra.Azt mondta,kicsit poposabb lesz a vonal,de a Glam-hatás is meglesz.
-És a szövegüket is te írtad?-kérdeztem a szemébe nézve,aminek az eredménye az volt,hogy kellemesen összeszorult a gyomrom.
-A legtöbbet igen,de vannak olyanok,amikben segítettek.
Kíváncsi voltam,mert attól még,hogy a háttérzenekar tagja vagyok,mellette rajongó is vagyok.Mikor látta a szobámat,az a fej...Nagy volt.Sok kérdés volt,amiket társaságban nem mertem volna feltenni Adam-nek,szóval most kihasználtam az alkalmat,hogy csak ketten vagyunk.Most mit vigyorogsz?!Nem úgy...
-Elárulnál nekem valamit?-kérdés előtt kérdés.Ez is csak én vagyok.
-Aha,megpróbálkozom értelmesen válaszolni neked,Rosie.-mosolyodott el bájosan.Ah!Ez kínzás.
-Jó.Szóval,miért hordasz olyan gyakran kesztyűt?
Adam egy pillanatra elhallgatott,aztán valahogy kicsikarta magából a választ.
-Tudod,a kézen látszik meg a legjobban,hogy igazából hány éves vagy.-tartotta maga elé a kezét,úgy,mint a For Your Entertainment Európai borítóján.Az volt az első gondolatom:Nem igaz,még harminc sincs,de áhh!-Meg aztán túl eres a kezem,nem is tudom...Nem túl szép.Aztán ott az image is.Ahhoz is hozzátartozik a kesztyű.
-Azt azért ne akard velem megetetni,hogy azt is megbántad,hogy csináltattál magadnak tetkót,és ezzel akarod eltakarni.-néztem ferdén rá.
-Nem,azt tényleg nem bántam meg.-kacsintott rám.Jaj!Ezt nem fogom túlélni!
Legszívesebben kupán vágtam volna,mit foglalkozik annyit a korával!Láttam róla képet,mikor tizenhat volt,és ott úgy nézett ki,mint egy negyvenéves,most meg úgy néz ki,mint egy tizenhat.Ha nem is tizenhat,de húsznál biztos nem látszik többnek.Az megtette a hatását,hogy feketére festette a haját.Ez az ő színe.Óvatosan kézfejem az övére csúsztattam.A reakciójára vártam,de semmi sem jött.
Talán túlságosan elkalandozott a figyelme,mert tekintete kissé üveges lett.Vajon hol járhat?Én meg arra gondoltam,én hol járok?!Rosie,jó,hogy nem valami mást engedsz meg magadnak.Utána aztán mentegetőzhetnél...
-Szerintem nincs semmi baj a kezeddel,csak beképzeled magadnak,hogy csúnya.Figyelj,a rajongóknak édes mindegy,ők nem a kezedért imádnak.De még is,semmi baja sincsen,csak szerinted túl eres.
Adam megrázta a fejét.Olyan volt,mintha leszállt volna a földre.Biztos nagyon belemerült a gondolataiba,és a hangom kirángatta őt elméje legsötétebb bugyraiból is.
-Kösz.Remélem,nem csak te gondolod így.-Á,ugyan,biztos lehetsz benne.-Amúgy jól érzi magát a kezed az enyémen?-csinált egy utánozhatatlan fejet.Hoppá-hoppá...
Szívesen mondtam volna,hogy naná,soha jöbban,de nem tehettem meg.
-Jah,izé...Ööö.Még mindig kell belőled egy rész,tudod.-Ez meleg helyzet volt.
Erre Glambert elnevette magát,én meg diszkréten elvettem a kezem.Ez a részes dolog már olyan régen volt!akkor kezdtem ezt az egész agymenést,mikor jól becsiccsentettem,és pezsgőt kevertem sörrel.Tudod,az alkohol elpárologtatja a gátlásokat.Nem is volt olyan rég,még is úgy éreztem,mintha fényévekkel ezelőtt lett volna.
-Nem hallgatsz te egy kicsit sok Britney-t?-Nem,csak van egy száma,ami nagyon ütős,a Piece of Me.
-Talán.-mondtam,miközben a fejem a vállának döntöttem,és magamba szívtam édes illatét.Úgy éreztem,ez az illat betölti mindenem.Elvesztettem a fejem,és nem akartam többé harcolni,egy fontos következtetésre jutottam.Mindent elmondok neki.Talán ez lesz a vesztem,talán nem,de egyszerűen már belefáradtam.
-Mondhatok valamit?-emeltem fel a fejem és néztem a szemeibe.
-Tőlem...-válaszolt könnyedén.
Várj,Rose,mit művelsz te?A saját veszted akarod?Azt,hogy lebukj,kockáztatod a karriered,csak hogy elmondhasd egy meleg férfinek,hogy halálosan szerelmes vagy belé?!Megéri ezt?!Nem,nem szabad!
-Áruld már el,mit ábrázol a másik tetkód!Egy végtelen jel?
Adam kicsit meglepődött,talán ennyi felkonferálás után valami komolyabbra számított.Ha tudná,hogy kicsi hiányzott ahhoz,hogy elszóljam magam...Mégis hogyan fogadná?Lehet,kinevetne,aztán hátba veregetne,hogy oké,becsaptál.Jó vicc volt.Vagy ugyan olyan képpel nézne rám,mint most.Vajon hány százan,sőt,ezren mondták már neki azt,hogy "szeretlek"?Mert biztosan sokan mondták.De az én vallomásom nem olyan lenne.Hiszen én tényleg szeretem.Nem csak egy sztárt,hanem egy embert is.
Hát nem az a szeretet,hogy valakit tisztelsz,ha valakiért megtennél bármit,és elnézed a hibáit?Én nem vagyok elég befolyásos,hogy megváltoztassam őt.És nem szabad beleszólnom a dolgaiba,mert a végén én is pakolhatok,és azt nagyon nem szeretném.
Nem tudok,hogy viselném el a hiányát,miután ennyire,de ennyire hozzászoktam a közelségéhez. Egyszerűen lehetetlennek tűnt elviselni a hiányát.Biztos túlélném,de hogy?Azért ez sem mindegy.
-Igazándiból,ez egy körforgást jelképez.Lehet bárminek a körforgása,hiszen az élet is egy hatalmas körforgás.-bámult bele a szemeimbe.Szembogara tükrében megláttam a saját arcomat.Azt mondják,a szem a lélek tükre,de én nem látok semmit,csak azokat a gyönyörű,kék szemeket,és a saját arcomat.Talán...Nem,Rose,ez teljes képtelenség.Nem hiszem.Ez annyira abszurd ötlet.-Tudod néha,mikor nagyon fáradt vagyok,csak ránézek erre a tetoválásra,és úgy érzem,új erőt ad.Eszembe juttat minden jót az életemben.Ha energiát adok,akkor vissza is kapok elvileg.
Olyan szépen beszélt,annyira mélyrehatóak votlak a szavai!Ilyenkor vagy ártatlan,édesem,csak te nem veszed észre!
-Tudod,mi a különös?-kérdeztem,miközben végighúztam ujjam a tetkó körvonalain.-Thot,az egyik egyiptomi Isten szent száma a nyolcas.Ez a tetoválás meg olyan,mint egy fektetett nyolcas.-Miközben ezt mondtam,ujjam tovább szaladt,és követte a kirajzolódó inakat.Én már nem gondolkodtam,pedig nem ártott volna egy kis észt is belevinni a dologba,mert a leendő jövőmmel játszadozom.De hát nem azt mondtam,hogy bármit megadnék érte?Vajon a karrierem is?Ezen nem volt hangulatom gondolkozni.
-Te most egy új fajta tenyérjóslást találtál ki?-kérdezte viccelődve Glambi.Örültem,hogy most az egyszer nem veszi ezt komolyan,így mindketten jól jártunk.De a szám most valamiért nagyon úgy éreztem,hogy szóhányásom van.Belenéztem azokba a lehetetlenül szép kék szemekbe,és nem volt kérdés,hogy szóhányásom lesz.De még mekkora!Ajaj...
-Én...-kezdtem bele félősen,de ekkor kicsapódott az ajtó.Ke$ha állt ott.Nem tűnt valami boldognak.Gyorsan elkaptam ujjaim Adam karjáról.Ne kísértsük a sorsot.Ő mióta és miért van itt?Akkor tudatosult bennem,hogy mekkora egy csődtömeg vagyok.
Lehet,hogy már egy ideje itt van,és a hangfelvevő szoba meg a próbaterem között csak üvegfal van!Jézusom!Úristen!Mi van,ha mindent látott?!Ő igen is,össze tudja rakni a dolgokat,nem úgy,mint Ad,aki vagy nem akarja összerakni,vagy nem veszi észre.Ami eléggé nyílvánvaló volt,azok az elmúlt percek eseményei.Ne,ne gondolj a legrosszabbra,lehet,csak megint rossz napja van,plusz a szokásos szemétség,amit én váltok ki belőle.Féltékeny...
-Beszélnünk kell,édesem!-intézte szavait Sütihez.
Adam kérdőn tekintgetett kettőnk között ide-oda.
-Menj csak,nem fontos.-sütöttem le a szemem.Talán így van jól...Lehet,hogy örökre hallgatásra van ítélve ez a szerelem.ettől függetlenül nem bánom,hogy belemásztam ebbe az egészbe.Tényleg nem bánom.
-Oké,majd később elmondod,még lesz sok időnk beszélgetni.-mosolygott rám.
Lehet,talán hálásnak kéne lennem,hogy Lótetű közbeszólt,és nem vallottam Adam-nek szerelmet?Úgy láttam,bementek a hangfelvevő szobába.
És akkor kigyulladt a kis lámpa a sarokban,ami azt jelentette,hogy a hang be van kapcsolva,így hallható minden a próbateremben is.Nem tudtam eldönteni,hogy ez most szándékos volt,vagy véletlen.
-Torkig vagyok vele,érted,édes?!Elegem van ebből a szűzribancból!Nem bírom tovább a tenyérbemászó képét,azt az "én vagyok a jó kislány" hangulatát.Elegem van belőle!Ez így nem mehet tovább,nem bírom,és tudod mit,Mitchel?Vagy ő marad,vagy én foglak örökké megutálni!
Annyira meglepődtem a hallottakon,hogy a szám is nyitva maradt.Most a fejemben megint minden zsongott a gondolatoktól,egy kopár világgá vált.
Ajkaimon a néma sikoly ott ücsörgött,fejemben a néma gondolat ott várakozott.Nem,ez nem lehet igaz.
-De mégis,mi a bajod Rosie-val?Sosem értettem,miért csipkelődtök egymással.Azt hittem,ti már csak ilyenek vagytok.A horoszkópotok miatt taszítjátok egymást.Most meg jössz nekem ezzel...Nem kérheted,Rose,hogy kitegyem,és azt sem,hogy válasszak közületek.Nem volt elég,hogy Lisát elküldtem?Nem akarom,hogy szétessen a csapatunk,érted?A második családom nem hullhat szét,érted?Ebbe még valahogy te is beletartozol.
-Látod,semmit sem értesz!Az a csaj mindenkit meg akar változtatni,rosszabb,mint Lisa!Pont azon dolgozik,hogy szétszedje a csapatot,és téged megkaparintson magának,egy önző kurva,nem érted?Nem látod,mit csinál?!Mesterkedik,ármánykodik,csak sokkal gonoszabban,mint hiszed,mert minden a színfalak mögött történik.Vagy te az ő oldalán állsz?Azt hittem,többet jelentek neked...Ha megkaparintott téged,akkor már édes mindegy.
-Hogy mondhatsz ilyeneket Rosie-ról?Soha nem gondoltam volna,hogy van a rajongóim között egy olyan lány,aki elfogad olyannak,amilyen vagyok,és szereti azt,amit csinál,jól játszik,kedves,odaadó,gondoskodó,és most komolyan,legfőbb vétke,hogy kiakadt a Fever-ökön.Azzal meg nincs egyedül.Mondtam neki is,hogy nem várom el,hogy mindenhez jó képet vágjon.
-Ohh,Mitchel,hallanád magad...-ütögette meg Ke$ha a fejét-Úgy beszélsz,mint egy agymosott!Na most zárjuk le ezt a témát.Válassz,egy napot kapsz,és ha igazán a barátom vagy,akkor megértesz,és egyszer még hálás leszel nekem!Ha meg nem,akkor találj magadnak másik barátot,ne is számítson,hogy már nagyon régóta ismerjük egymást!
-De Rose!-szólt utána Adam,azonban Lótetű kitrappolt,és becsapta a bejárati ajtót.Utána Adam sóhajtott egyet.Még soha nem láttam ilyen meggyötörtnek az arcát.És vajon az enyém milyen lehet?Mert az sem lehet szép látvány,hogy az idegességtől széjjelkarmolgattam az arcom,és küzdtem a sírás ellen,pedig nagyon folytogatott.Csak utána lehet,hogy senki nem fog megvígasztalni,mert Rose,lehet,hogy soha többé nem látod őt.
Mert Ke$hát fogja választani,érzem.Egyszerűen tudom.Már csak azért is,mert ő régebb óta az egyik legjobb barátja.De én nem akarom,hogy itt kelljen hagynom ezt a puszok stúdiót,és a benne lévő embereket!Ez nagyon fáj!Még mindig üresnek éreztem magam,pedig ha valakinek sírhatnékja van,az nem érzelemmentes ember.Adam tehetetlenül kezébe temette az arcát,végigszántotta azt,és kijött a hangfelvevőből.
Utána benyitott a próbaterembe,próbált magára erőltetni egy mosolyt,de neki most ez nem nagyon ment.Akor nem engem visel meg ez az egész.
-Szóval,mit is akartál nekem mondani?-huppant le mellém a sarokkanapéra.Annyira erőlködött,hogy megtartsa a látszatot...
-Semmit.-mondtam bánatosan.Egy elhasznált fadarabnak is jobb élete van,mint nekem.Miért veszik el tőlem az egyetlen boldogságom?!Már nem lehet szép életem sem?!
-Most biztos azon töröd a kicsi fejecskéd,hogy vajon mit mondhatott nekem Ke$ha.-játszott tovább Adam.
-Nem,Adam.Mert valaki egész véletlenül gondoskodott róla,hogy mindent halljak.-köptem dühösen a szavakat.
-A francba!-nyögte nehezen Adam.-Figyelj,Rosie,Ke$ha csak kicsit...
-Ne,Adam!Ne Rosie-zz nekem itt!És ne akarj szépíteni a dolgokon!Azt hiszem jobb lesz mindkettőnknek,ha most elmegyek,és addig ki sem teszem a lábam az öltözőmből,amíg meg nem jönnek Longiék.Jó ötlet,nem igaz?!-Nem volt szép tőlem,hogy Lótetű szentbeszéde után így kiabáltam vele,de nem tudtam türtőztetni magam.Az önuralmamnak annyi volt.
-Igen,jobb lesz.-bámulta a cipőjét.
Sok mindent szerettem volna abban a pillanatban.Bőgve a karjaiba rohanni,hogy válasszon engem.Cáfolni a dolgokat,amiket Lótetű mondott.Elmondani mindent,és bocsánatot kérni tőle a mogorvaságom miatt.De nem tettem semmit,csak lassú léptekkel indultam el az öltözőm felé.De nem tudtam megállni,hogy ne nézzek vissza Adam-re.
-Sajnálom,nem let volna szabad kiabálnom veled.Én...-sóhajtottam,közben éreztem,hogy a könnyek mindjárt utat törnek maguknak.
-Sok mindennek nem kellett volna megtörténnie.-Tudtam,mire gondol,de most valahogy nem hatott meg.Csak szánalomból mondja,mert ő már döntött,és nem engem választott.Lehet,hogy túl pesszimista vagyok,de ezt érzem.Az biztos,hogy sok mindennek nem kellett volna megtörténnie.Kezdve azzal,hogy megismertem a neved.
***
Otthon teljesen magamba fordultam.Nem aludtam jól.Reggel erőszakosan cibáltam ki a hajamból a gubancokat.Bekapcsoltam a zenetévét,és éppen elkaptam,mikor a riportot leadták,amit régebben készítettünk.Mikor ezt megláttam,akkor tört el a mécses.
Barátnőm berohant,kikapcsolta a TV-t,és azt mondta,gyerekzárat fog tenni a zenetévére,ha nem hagyom abba a bámulását.
Utána siettem a próbára inkább,mint hogy otthon üljek.Ja persze,és hogy megtudjam,Adam kit választott.
Ke$ha is ott volt.Mindenki ott volt,csak rám vártak.
-Emberek,ugye tudjátok,miért vagyunk itt.Nem akarom még egyszer elmondani,mert,mert...Hagyjuk,rátérek a lényegre.
Vártuk azt az egy nevet.Én már tudtam,hogy engem fog választani,hogy menjek el...
-Adam,ezt muszáj?-kérdezte Monte.
-Nem tőlem függ,barátom.És akit választottam,az Rose.Neki kell mennie.
-Köszi,édes,tudtam,hogy jól döntesz!-szólalt meg Ke$ha.
Ezek után már csak pörögtek az események...
-Most mehettek!-szólt a dolgok után Adam.Én is mentem volna szedni a sátorfámat,de...
-Te maradj!-mutatott rám.
Nem értettem,miért kéne maradnom.Mit akar még tőlem?!
-Hallgass meg,kérlek!
Ugyan mit kellene ezen még ragozni?!Mit szeretnél még mondani?
-Nem,Adam,te hallgass meg egyszer ebben a félrebaszkurált életben,jó?!Figyeltél-e valaha rám,hogy mit mondtam,ne akarj a dolgokon szépíteni,ne akarj mindig magyarázkodni.Az életemből nem tudsz két verziót csinálni,elfelejtetted?!
Utána nyúltam a kilincsért,de Adam elkapta a kezem,és a falhoz szorított.
-Hagyj békén,nem érted?!Nem fogod fel,hogy nincs mit szépíteni ezen?!Vagy arra túl nehéz rájönnöd,hogy hoztál egy döntést,és ennyi?!Kidobtál a kukába,mintha nem is léteztem volna!Köszönöm szépen,hogy ezt érdemlem!Te választottál egy olyan személyt,aki a barátságával zsarolt,és mindenféle gonoszat állított rólam,ami nem is volt igaz!
Éreztem,ahogy dühömben egész testem kimelegedik,és a könnyek forró arcomat égetik,majd,ahogy megcsapja őket a hűvös októberi szellő,arcomra fagynak.
-Úgyhogy szoruljon beléd egy kis tisztelet,és hagyj elmenni!-hüppögtem.
Még sosem készültem ki ennyire,ez nem én voltam...Sokszor sírtam már,de még soha sem ekkora erővel.
-Ne!Rose,kérlek,ne!-nyúlt Adam az arcomhoz,és letörölgette a könnyeim.-Ne hidd azt,hogy ez nekem könnyű volt.Nagyon nem volt az,és így is egy utolsó fasznak érzem magam,még ezt is végignézni.Könyörgöm,ne tedd ezt velem!
Ahogy arcomhoz ért tenyere,egy pillanatra megnyugodtam,de a hüppögés nem maradt abba.vannak dolgok,amiknek időre van szüksége,hogy felfogja a változást.
-Te mindig csak magadra gondolsz,te egoista,hím soviniszta,önző alak vagy,én központú!-Jaj,ne!Ezt még sem kellett volna kimondanom,mert nem gondolhattam komolyan.
-Talán igazad van.-sütötte le szemeit,és a fal és közte megnőtt a távolság,végre nem passzírozott fel a falra.
-Tegyél meg ennek a mocskos hím sovinisztának egy utolsó dolgot,kérlek!-nézett rám könyörgőn.-Hallgasd meg!Kérlek!
Tessék,Rose!Ezt akartad?!Hogy teljesen belegázolj a lelkébe?!Most örül a fejed?!Miközben még mindig csorogtak a könnyeim,arra gondoltam,tulajdonképpen még sosem sírtam ennyire összetett dolog miatt.Annyi minden összegyűlt bennem,és most minden kijött.
-Nem vagy az.Én sajnálom,soha nem tudtam megtartani magamnak a dolgokat,pedig megígértem neked.Mindig csalódást okoztam.Sajnálom,meghallgatlak,én igazságtalan voltam veled,nagyon is.Rád haragudtam,pedig te is szenvedsz most...
-Jó.-nézett rám hálásan.-Üljünk le.
-Meg kell értened az én helyzetemet is,Rosie.Azt hiszed,ezt akartam?Én nem akartam ezt!Azt se tudom egyébként,miért utáljátok egymást.
-Te elhiszed,amiket mondott rólam?-kérdeztem gátlástalanul.
-Én már nem tudom,mit higyjek és mit ne.
Szóval így állunk,annak az alantas ribancnak elhiszed?!
-Ez nagyon rosszul esett!Rettentően,de már mit se számít,mert az én életem már így is egy rohadt nagy csődtömeg.De senkit nem érdekel,mindenki a saját bajával van elfoglalva!Eljöttem anyámtól,mert azt hittem,itt jobb életem lesz!De az lett?!NEM!-ordítottam magamból kikelve.Na,ez sem volt a szokásom...-Apámmal lakom,de ő is beteg,majdnem meghalt,mikor szüksége lett volna rám,nem tudtam vele lenni,mert próbán voltam.Egy éve jártam valakivel,de szakított velem,mert szerinte unalmas vagyok.Nincs autóm,se jogosítványom,gyalog vagy busszal járok mindenhova,mert nem ugráltatok senkit,és!És!És!-kapkodtam a levegőt.-És most kiraktál a csapatból...-bömböltem.-És!És!És!-nem tudtam befejezni.Fel sem fogtam,mi történik velem,csak azt éreztem,hogy Adam megragadja a kezei közé az arcom,közelebb húzódik hozzám,és szájon csókol!
Te jóságos ég!Nem tudtam mit reagálni.Istenem,hányszor álmodoztam erről!De nem gondoltam,hogy egyszer tényleg megtörténik,ráadásul,pont ilyen szituban.Azt sem tudom,miért csinálta ezt az egészet,csak lehunytam a szemem,és éreztem puha ajkait az enyéimen.Hirtelen üres testem bekattant,kivert a meleg és hideg,és a petárdák újra a gyomromban kattogtak.
Annyira óvatos volt,mintha egy törékeny porcelánbaba lennék,pedig ő nem a gyengédségéről híres.
Miután ajkaink szétváltak,úgy nézett rám,mint aki halálos bűnt követett el.
-Figyelj,felpofozhatsz,ha akarsz...Csak ne kéküljön be...Akkor a sminkesnek sok lesz a dolga.
Mikről halandzsázik itt nekem?!Sohasem tudnám bántani.Nem.Pedig most tényleg nagyon haragudtam rá.Aztán sikeresen törölte a haragot az agyamból egy igen sikeres húzással.Felemeltem a kezem,és arcához érintettem,amitől ő ijedten összerezzent,és becsukta a szemét.Na ne már!Azt hiszi,hogy felpofozom?!Óvatosan megsimogattam az arcát.Ekkor már kinyitotta a szemét.
-Hát,nem éppen erre számítottam.-suttogta.
-Ennyire szánalmasan festek,hogy megcsókolsz?Mert ne akard velem elhitetni,hogy késztetést éreztél rá magadban.
-Nem,Rose,nem szánalomból tettem.
-Őrültebbnek érzed magad?-mustráltam nyugtalanul.
-Nem!
-Jó móka volt?!-fakadtam ki.
Adam fájdalmasan nézett rám.
-Néha jobb lenne,ha nem ismernél ennyire,Rose.Téged megcsókolni egészen más.És azt ne kérdezd,miért tettem,mert még magam sem tudom.
-Kíváncsiság?
-Talán.-sütötte le a szemét.
Ez nem volt túl meggyőző.Én szeretem,ő meg az érzéseimmel játszadozik.Most megint dühös lettem rá.
-Hát remélem,kielégítettem a kíváncsiságod!-prüszköltem,majd utána megtörölgettem a szemem.Visszagondoltam a csókra,és beleborzongtam.Annyira jó érzés volt,és most kiderül,hogy csak egy idióta érzéstelen tesztbábú voltam.
Ő semmi különleges indokkal nem rendelkezett,csak úgy viccből megcsókolt.végül is,ő bármit megtehet.
-Nem egészen.T'od valamit nem értek.Hogy vagy képes ennyi szeretettel rendelkezni?Lehet túl homokosan hangzik,de úg éreztem,hogy rengeteg szeretetet adsz nekem.Hogy?!Még sosem éreztem ehhez hasonlót.
Újra könnyek szöktek a szemembe.Akkor érezni is lehet,hogy mennyire szeretnek?Bárcsak én is éreztem volna valami ilyesmit!
-Tegnap ezt akartam neked elmondani.Csak nem sikerült befejeznem.Én...-Már semmi vesztenivalóm nem volt,úgyhogy úgy döntöttem,kitálalok.-beléd szerettem.Úgy istenigazából.
Adam arcán egymást váltotta a meglepettség és a döbbenet.Kérdezni akart,de még mielőtt ajkai megformálhatták volna a kérdést,folytattam mondanivalóm.
-Az elején még csak egy énekest szerettem.Egy hírességet,aki nem tud mit kezdeni a hírnevével.De most egy embert szeretek.Hát nem szánalmas?Nekem mindig sikerül bakot lőnöm.-néztem a kezeimet,aztán láttam,ahogy a könnycseppek nehezen hullanak karomra.
-Féltem elmondani,mert azt hittem,utána majd nem bízol meg bennem.Vagy kiraksz a háttérzenekarból...Nos,mivel ez már megtörtént,nincs mitől tartanom.-mondtam keserűen.
Mert már tényleg semmit se lehetett tenni.A helyzet menthetetlen volt,és talán azzal,hogy Adam megcsókolt,csak még jobban megfájdította a szívem,és még nehezebbé tette az elválást.
***
-Rose,én s...
-Ne!-csattantam fel.Ujjaim szájára tettem.-Ne mondd,hogy,sajnálod,csak akkor,ha komolyan is gondolod.
Olyan sokszor hallottam ezt...Lassan többször,mint a saját nevem.Belefáradtam mindig megbocsátani és mindig elnézést kérni.És azt sem akartam tőle hallani,hogy sajnálja,ha egyszer nem igaz.Glambert elhallgatott,igen,én is így gondoltam.
-Sajnálom!-törte meg a csendet.
Hitetlenkedve ziháltam.Talán tényleg sajnálja.Vagy csak önfejű,mint máskor olyan sokszor is.
–Tudod,most,hogy elmondtad ezt a dolgot,mindent másképp látok.A Feverök,a részes hülyeségeid,a motel.–Összeszorult a szívem.Az egyik legszebb emlék.Vele aludni,akkor azt éreztem,ennél többet már nem adhat magából,erre most megcáfolta.Még ha ez (se) jelentett neki semmit.
–Tudod,már hányszor mondták nekem azt,hogy "szeretlek"?
Volt róla fogalmam.Szinte mindenki ezt mondja neki.De az én szeretetem más.Miért nehéz ezt elfogadnia?Képes egy teljesen átlagos billentyűs,vagyis most már exbillentyűs is beleszeretni egy lehetetlen alakba.
–De ha te mondanád.Akkor...akkor még el is hinném neked–hajolt hozzám közelebb.
–Nem kell erőltetni a dolgot,akármennyire is szánalmasan festek–fordítottam oldalra kelletlenül a fejem.
Éreztem leheletét a bőrömön,és a gyönyörtől libabőrözni kezdett minden tagom,de nem erőltethettem olyan dolgokat,amik neki természetellenesek.
–Ne hidd,hogy olyan önzetlenek a céljaim.Hiszen ismersz...Csak a kíváncsiságom nem hagy nyugodni.
Mérgesen fordultam felé,és közölni akartam vele,hogy tökéletesítse a csóktechnikáját valaki mással.De amikor belepillantottam a szemébe,és újra láttam a tükrében magam,úgy éreztem,talán.Talán tényleg megfogta valami velem kapcsolatban.
–A lányok unalmasak.–akadékoskodtam mérgesen.
–Kettőnk közt marad.Te nem jártál egy éve senkivel,engem meg dobtak.Mindketten a vígaszt keressük.
Nem esett jól,hogy ennyire lecsupaszította a valóságot.Ha egy új barátot keresnék,akkor nem a lehetetlen alakok közt nézelődnék.Egy könnycsepp megint legördült arcomon.
-Nekem sokkal,de sokkal többet jelentesz,de ha ezek után így érzed...-szipogtam.
-Jaj,Rose,tudod,hogy nem úgy értettem!De most komolyan,hogy tudsz engem szeretni?Nálam sokkal jobbat érdemelsz!Egy normális embert.Nem egy ilyen...alakot,mint én.
-De nekem nem kell más,csak te kellesz!-néztem rá kétségbeesetten.
Glambert megkínzottan bámult rám.Gondolom,valami olyasmire gondolhatott,hogy: "szegény lány,azt sem tudja,mit beszél".De nem törődtem vele,most kikapcsoltam agyamban mindent,és hagytam,hogy történjenek a dolgok,ez így volt rendjén.Ajkam az övével találkozott,és abban a percben azt éreztem,képes lennék testem-lelkem neki adni.Bocs a drámai megfogalmazásért,de jobb szavakat még ha kerestem,sem találtam volna.Most,hogy már nem ért meglepetésként a dolog,sokkal jobb,elképesztően jobb volt!Próbáltam magam nem megtagadni,beleadtam minden szeretetem,ami felgyűlt bennem az elmúlt időben.
A kis érintések,a féltett pillantások,csak morzsái voltak ennek a most feltörő,hatalmas érzelemnek,ami most felszabadult.Adam egy kissé bevadult,és már nem csak csókolózás volt,hanem csókolódzás.Magamban kissé kapkodtam a fejem,hogy: te jó ég!De hazudnék,ha azt mondanám,hogy nem élveztem.Ez annyira nem olyan volt,mint amit eddigi életemben tapasztaltam!Mikor ajkaink szétváltak,kissé nehezen eresztett el.
-Aú!-néztem rá sértődötten.-Ez fájt.
-Bocs...Nem ilyen emberekhez szoktam hozzá,mint te.-tekintete könyörgött bocsánatomért.-De azt ne mond,hogy csak én indultam felfedezőútra.-Jó,tény és való,hogy szenvedélyes csókhoz két ember kell...
-Mindegy.-suttogtam,és nyomtam arcára egy óvatos puszit.
-Tudod,mi a legszörnyűbb az egészben?-kérdezte.-Az,hogy ezt én még élvezem is.
Mikor meghallottam mondata első felét,sandán néztem rá,és úgy éreztem,ha folytatja,garantáltan nem ússza meg az újabb hisztirohamomat.De aztán úgy ítéltem meg,hogy a második mondat korrigálja az első hibáit.
-Mármint nem úgy...-próbált magyarázkodni,de én a szavába vágtam.
-Ami neked a legszörnyűbb dolog,az nekem a legcsodálatosabb a világon.
-Jó,de akkor is ijesztő,ennek nem így kellene lennie.-Ó,dehogyis nem,pont,hogy így kellene lennie.Visszaültem helyemre,ahonnan az egész "beszélgetés",vagyis inkább az én hisztériázásom indult.Fejem vállának döntöttem,hogy utoljára még érezhessem vaníliás illatát.Utána magamhoz öleltem egyik karját.
-Ha tudnád,hányan szorongatták már azt a karom,amit most te is...
Lehunytam a szemem,és próbáltam a szomorú emlékeket kiselejtezni a fejemből,hátha sikerül.Hiszen volt most ezer meg ezer más dolog,ami elfeledhettette volna.De valahogy a gonosz emlékek mindig gondoskodtak arról,hogy ne feledjem őket.
-Sokan.-mondtam,majd egy puszit nyomtam a karjára.Utána,mintha úgy láttam volna,hogy a szőrök felálltak volna Adam kezén,de lehet,hogy csak beképzeltem magamnak.
-Na jó,ez már tényleg nagyon durci!-nézte meg kezét.
Szerettem volna még maradni,de úgy éreztem,ha még adok magamnak egy kis időt,akkor soha nem fogok elmozdulni innen.Igen,ez biztos,hiszem minek mozdulnék ebből a pillanatnyi idillből,vissza a fagyos,és kegyetlen világba?De mennem kellett.
-Azt hiszem,ideje mennem bepakolni a cuccom,és utána...-Nem ment,nem tudtam befejezni a mondatot.Jobbnak láttam inkább meg sem próbálkozni újra.
Felálltam,és elindultam az ajtó felé.Visszafordultam,hogy elköszönhessek.Utáltam búcsúzkodni,nem volt az erősségem soha.Ezek után meg végképp nem lesz az.
-Isten veled!
Utána újra hátat fordítottam Glambertnek,és indultam volna ki az ajtón,mikor meghallottam a hangját.
-Ne mondd ezt.Olyan,mintha soha többé nem akarnál látni...Sehogy sem.-Bár hozzátette volna azt,hogy "És én abba belehalnék".De nem tette.Ugyan,miért is mondta volna?
-Jó.-adtam meg magam.-Akkor,viszlát!
-Viszlát.
Ezek után kisétáltam a próbateremből.Elmentem az öltözőmbe,és elkezdtem pakolgatni a cuccom.Miközben rakosgattam ide-oda a ruháim és a kellékeket,újra láttam magam előtt leperegni az itt eltöltött idő emlékeit.Itt minden tárgy egy emléket idézett.
Most pedig ott kell hagyjak mindent.Éreztem,hogy megint potyognak a könnyeim.
-Milyen romantikus!Szerelmet vallottál,hogy oda ne rohanjak!-ez Lótetű,csak is ő lehet.De mit keres még itt?!Mindegy,nem érdekelt,nem és kész!
Hagytam,hogy a könnyek végigcsorogjanak arcomon,majd becipzároztam a bőröndöm,amit eddig a turnék miatt tartottam a szekrényem alján.Ki gondolta volna,hogy egyszer ebbe kell majd szednem a sátorfám...?
-Mindig te győzöl,ugye?Barátsággal zsarolni igazán nemes dolog,mondhatom.
-Én csak Mitchel érdekében cselekedtem,és a sajátomban is.Te nem illesz ide,de erről magadtól nem jöttél volna rá,így cselekednem kellett.Tulajdonképpen azért állítottam őt választás elé,mert tudtam,hogy engem fog választani,különben nem kockáztattam volna.
-Hazugságokkal tömni a fejét velem kapcsolatban igen dícséretes dolog.-mondtam,miközben kihúztam a bőrönd fogantyúját.-Tudod,Ke$ha-álltam meg vele szemben,farkasszemet néztünk-,büszke lehetsz magadra,csak gratulálni tudok neked.Csitri!
Utána kiléptem az öltözőmből,ami nem lesz többé az enyém,és kihúztam a bőröndöt a stúdióból,onnan,ahová már többé nem térek vissza.
